Környezeti nevelést segítő ötletek, tippek

Zoé meséi

Zoé meséi

Játékok szerepe a nevelésben

2020. november 22. - JBrigó

A zöld nevelés célja a jövő megalapozása egy olyan nemzedék nevelésével, amelynek természetes a környezet megóvása. Változást elérni úgy tudunk, ha még ma megtesszük az első lépéseket, és a gyerekeket is ebben a szellemben neveljük annak érdekében, hogy minél tovább élhessünk a Földön. Így unokáink, dédunokáink is élvezhessék mindazt a csodát, amit adhat.

nevtelen_terv_27.png

A siker akkor garantált, ha nem erőltetjük. Ha egy kötelező életformát kell követnie a gyerkőcnek, amit nem ért, nincs választása, nem lehetnek kérdései, véleménye, egyfajta kötelező szabályrendszerben érzi majd magát, ahonnan szabadulni akar majd, amint lehet, valljuk be, akkor kicsi eséllyel válik majd belőle tudatos felnőtt. A cél nem ez! Ezért muszáj letenned a vaskalapod! :) Türelem, és sok-sok munka, energia, és persze példamutatás az, amin múlik az egész. Előfordul, hogy az egyik módszer nem működik, ilyenkor újat kell keresned, kipróbálnod. Ahhoz, hogy minden eszköz a rendelkezésedre álljon, sokat segít az internet, ennek köszönhetően remélem a blog. 

Ma egy olyan új eszközre szeretném felhívni a figyelmed, amely az érzékenyítésen túl a család számára is szórakoztató, közös kikapcsolódást nyújthat, fejlesztő hatása köztudott, ezek a játékok. Ahhoz, hogy megértsd azt, miért is gondolj a játék fogalmára egyáltalán mint szupererő, miért alkalmazd a zöld nevelésben, meg kell értened, miért játszik a gyerek, és milyen hatással van rá. Ma ennek hátterébe vezetlek be.

 

Miért játszanak?

 

A gyerekek így ismerik meg önmagukat, valamint az őket körülvevő világot. Érdekes, igaz? Felismerik általa az ok-okozati összefüggéseket, a tevékenység önállóságra neveli őket azáltal, hogy döntéseket hoznak. Ezért érdemes minél többet hagyni, hogy önállóan, felszabadultan játszanak, irányítsák a folyamatot. A játék ezen felül fejleszti az alapvető finommotorikus képességet, fejleszti a kreativitást, fantáziát, támogatja az érzelmek felismerésében a kicsit, azok feldolgozásában.

Hagyd játszani

 

A játék segít megélni az elfojtott dühöt, vágyat, feldolgozni a stresszt, egy traumát. A játékban tehát megelevenedik az az élmény, amiről nem tud, vagy nem akar beszélni. Megjelenik benne a másokkal és önmagával való viszonya. Oldódnak a gátlásai, kijátsza magából indulatait. Éppen ezért soha ne figyelmeztessük játék közben, miért volt feszült a gyerek vagy dühös! A játékterápia során sem teszik a szakemberek. Ha figyelsz, nem csak támogatod a fentiekben, de te is látni fogod, mi zajlik a gyermekedben.

 

Mi a helyzet a videójátékkal?

 

Lehetnek hátrányai, ugyanakkor kevés szó esik ennek ellenkezőjéről. Gondolj csak bele! A kiskamasz, kamasz problémák, rossz jegyek, baráti konfliktusok, szerelmi csalódások mind egy olyan probléma, amellyel találkozhatnak. Ezek levezetésére, feldolgozására kiváló a videojáték, ahová mintegy menekülhet a gyerek. Ebben a korban egyre kevésbé szeret (vagy legalábbis nehezen megy) a szülővel kommunikálni ezekről, ebben a világban viszont önálló döntéseket hozva dolgozhatja fel problémáit. Érdemes kutatnod, ha kételkedsz, és olvasnod a témában, ennek előnyéről pszichológus szemmel olvashatsz cikket az interneten.

 

Láthatod, hogy milyen sokoldalú eszköztár áll a felnőttek rendelkezésére a gyerekek neveléshez, érzékenyítéséhez. Azonban ma még nem használják ezt eleget hozzá, pedig kézenfekvő megoldásnak tűnik, ugye? A következő cikkekben a játékokról esik szó ünnepi köntösben. A karácsonyhoz közeledve olyan játék ajánlókat hozok a blogra, amelyek fejlesztik a gyerkőcöt, segítik a fejlődésben, valamint használhatod a zöld neveléshez is.

nevtelen_terv_23.png

A bejegyzés trackback címe:

https://zoemesei.blog.hu/api/trackback/id/tr316294328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása