Környezeti nevelést segítő ötletek, tippek

Zoé meséi

Zoé meséi

3 tipp a műanyagmentes kirándulásért

Műanyagmentes július margójára

2021. július 02. - JBrigó

Ha túrázni indul a család alapvetően sem kell túl sok műanyag a táskába. Viszont egész júliusban “dübörög” a Műanyagmentes Július kihívás, így a kirándulás alapfelszerelését érdemes “mentesíteni”.

A kihívás célja

 

Egy 2009-es szociálpszichológiai kutatás szerint legalább 18 napig tart, amíg egy új dolgot szokássá tudunk alakítani az életben. Ez az eredmény összecseng Dr. Maxwell Maltz megfigyeléseivel, aki páciensénél azt vette észre, hogy legalább 21 napra van szükség ahhoz, hogy a káros szokások helyére újak épüljenek be. - olvasható a 7köznapi pszichológia cikkében

Ahogy kutattam, nem leltem objektív válaszra. Ahhoz, hogy egy szokás állandósuljon, figyelembe kell venni az egyén adottságát, körülményeit, stb. Tehát van, akinek több, van, akinek kevesebb idő is elég hozzá. Mégis hiszem, vallom, hogy egyszerű lépésekkel sikert arathatunk rövid idő alatt is.
A kihívásban való részvétel a szokás elmélyítésén segít, ösztönöz, húz. Így érdemes nem csak régi motorosként, hanem zöldülni vágyóként is belevágni ebbe a kihívásba.

nevtelen_terv_27_1.png

Kirándulj műanyagmentesen!

 

A zöld nevelés legegyszerűbb eszköze a természetben barangolás. Elegendő csupán élvezni, megfigyelni, de érzékszerveket használva is könnyű megismerni. Nem szükséges hozzá komolyabb anyagi ráfordítás (maximum az utazás költsége). Éppen ezért érdemes időt szentelni erre nyáron is. 

Hogyan teheted ezt műanyagok nélkül?

 

Ne vásárolj újat!

 

Igen, ez is számít! Például szükségtelen új hátizsákot, ruhát vásárolni, ha van egy már a szekrényben. Azzal, hogy a körforgásban tartod a régi darabjaid szintén hozzájárulsz a műanyagmentességhez. Gondoltad volna?

 

Öko szendvicsek

 

A természetben jobban esik egy egyszerű szendvics is, nem beszélve arról, hogy egy ilyen kirándulás során könnyű megéhezni. Az alufólia, és a folpack viszont környezetkárosító, így érdemes lecserélni őket. 
Ma már számos helyen kapható különböző méretben, dizájnnal újraszalvéta, újratasak, ilyen a Cibi például vagy a Viszem magammal. Ha tudsz varrni, vagy van a családban, aki vállalja (mint nálunk is), érdemes ezzel a lehetőséggel próbálkozni. Ezek hulladékmentes alternatívája még a méhviaszos kendő, innen tudsz rendelni, de én vettem már ilyet az Aldiban, sőt találni drogériában is már, mint például itt is.
A rágcsálnivalókat is csomagolhatod bármelyikbe, de tökéletes erre egy ételhordó is. Én ebben viszem a játszótérre is Zoénak a tízórait például.

 

Igyál tudatosan!



A megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása rendkívül fontos a természetben is. Szuper, ha újrafelhasznált PET palackot használsz, de nem a legegészségesebb választás. Ha kiürült a műanyag palack, vidd el a szelektív hulladékgyűjtőbe, és szerezz be rozsdamentes palackot, ami különféle méretben elérhető már.
Nálunk a folyton mozgásban lévő férjemnek például a itt  találtunk nagy, 1,5 literes palackot, amit munkába, és túrázáshoz is egyaránt tud vinni magával.
Én imádom a személyreszabott dolgokat, így nekem egy kisebb kiszerelésű, csajosabb darab lett innen rendelve, ami nem csak elkísér a túrákra, játszótérre, de itthon is remek szolgálatot tesz. Zoénak külön tetszik, hogy nem csak neki van kulacsa, ivópohara, hanem már anyáékkal is tud koccintani, együtt inni. :)

Ezek egyszerűen alkalmazható tippek, amelyekre könnyen találhatsz alternatív megoldást, akár anyagi ráfordítás nélkül. Én például egyszer beruháztam egy nagy bevásárlóközpontban is kapható "smoothie"-ra, literes kiszerelésben, mert üvegben kapható. Amíg nem tudtam vásárolni alumínium palackot, ezt használtam fel újra, és újra, azaz napi szinten, és azóta is előkerül. Láthatod, hogy egyszer adtam ki azt az összeget, mégis mennyit sportoltam az újrafelhasználásával. 
Ne feledd, nincs szükség óriási összegekre, a "zéró waste" nem a gazdagok kiváltsága! Próbáljátok ki együtt, és hamarosan meglátod, ami az elején nehéznek tűnt, kis idő múlva már bizony egyszerű szokássá formálódik majd.


nevtelen_terv_23.png

 

 

 

 

zold_levelek_tajepites_logo_3.png

Nyaraljunk zölden!

Az élet minden területén, ha egy icipicit jobban figyelsz, tervezel,  esetleg lecserélsz időről időre ezt-azt, akkor már bizony rendkívül sokat teszel a Földért! Nem csak zöld életmódra kapcsolsz, hanem bizony zölden is nevelsz! Minden ilyen tetted ugyanis minta a gyermek számára. Olyan minta, ami tudattalanul is ivódik belé, így felnőtt korában ezt nem elsajátítania kell majd, csupán zsigerből alkalmazni. Szerintem ez csodálatos!

Ilyen terület a nyaralás is. Könnyen csökkenthetsz az ökológiai lábnyomodon, ha már itthon nyaralsz, külföldi utazás helyett, gondoltad volna? Idén már ez nem változtatható, így ezen kívül összegyűjtöttem neked, mivel lehet az utazásod - bárhová is mész - zöldebb.
Nem szaporítom viszont tovább a szót, mutatom is azt a néhány egyszerű tippet, amivel környezettudatosabb módra kapcsolhatsz. Ha strandolni is fogtok, akkor pedig kattints mindenképpen az előző cikkemre, itt!

 209317747_528530945013313_1188902872134167956_n.png

Környezettudatos szállás 

 

Bár javában tombol a nyár, és így a szezonban már csekély eséllyel lehet szállást találni, mégis elsőként egy egyedülálló oldalra szeretném felhívni a figyelmed. A zoldszallasok.hu ugyanis olyan szálláshelyeket gyűjt össze, amelyek kialakításánál, szemléletében egyaránt szerepet játszanak a bolygóbarát megoldások. 
Öko szálláshelyeket kereshetsz még megyékre lebontva a Környezettudatos Élet weboldalán.

 

Vidd magaddal!

 

Több olyan környezettudatos tárgy van, amelyet magaddal vihetsz az útra. Ha ezeket beszerzed - akár egyesével -, kevesebb műanyag hulladékot termelsz, óvod a környezetet, és erre biztatod példáddal a gyermeked.

Fém szívószál

Rendkívül dekoratív, többféle színben, méretben kapható. A nyaralás során nem csak a szálláson használhatod, hanem magaddal viheted, és a vendéglátó egységekben is előveheted, visszautasítva műanyag társát. Simán beszerezhetsz a gyerkőcnek is egyet, Zoé például imád velük játszani is.

Kávé elvitelre

Már több zöld opció létezik arra az esetre, ha nincs időd meginni a kávézóban kert kávéd, teád. Akár a rohanó hétköznapokról, akár nyaralásról legyen szó, egy ilyen pohár hű társad lehet. Több anyagból is elérhető, érdemes utánakeresned, nekem ilyen van.

Tisztálkodás, takarítás

Bármelyikről legyen is szó, érdemes a műanyagmentesség mellett letenni a voksod, ha van rá lehetőséged. 
Például mosogatáshoz több eszköz közül választhatsz szivacsot, mosogatószert, erről videót készítettem már a TikTokra. Vegán mosogatószert a nagyobb áruházakban, drogériákban is elérsz, szilárd mosogatószappant például én innen kaptam. Tisztálkodáshoz tusfürdő helyett a legjobb, ha szappant használsz! A kézműves termékek nem szárítják úgy a bőrt, érdemes tényleg kipróbálni, ráadásul kis helyen elfér. A samponnal is ez a helyzet. A szilárd sampon választásával egy kis helyet igénylő, környezetbarát, csomagolásmentes opció mellett szavazol, mert ugye a vásárlásod szavazat. Létezik samponszappan is, ezek estében ecetes öblítést igényel a haj. Keress a közeledben olyan csomagolásmentes üzletet, ahol vásárolhatsz, ha nincs, én a Zöldboltból, az Origitől, és a Lushtól szoktam vásárolni a samponom.

zold_levelek_tajepites_logo_3.png

Fontold meg, mire költesz!

 

A nyaralás alatt is kiemelten fontos az, hogy megfontoltak maradjunk a vásárlások alkalmával akkor is, ha ajándékot, szuvenírt vásárolsz! 
Csak olyat válassz, ami biztosan szükséges, részesítsd előnyben a kézműves, helyi termékeket!

 

Zöld programok 

 

Végül, de nem utolsó sorban keress zöld programokat! Akár egy családi kirándulás is elég ahhoz, hogy a nyaralás során is figyelmet kapjon a természet. A kánikulában pedig kifejezetten üdítő lesz a hűs erdőben barangolni, hidd el!

nevtelen_terv_23.png

Környezettudatos strandolás

nevtelen_terv_26_1.png

Te gondoltad volna, hogy egy strandolás alkalmával is érdemes figyelni a környezettudatosságra? Most, hogy itt a nyár, érdemes szót ejteni róla.
Gyerekkel ez a kikapcsolódási forma is megváltozik, több csomag, szervezés szükséges. Nyűgnek érezheted, hogy még gondolj mindenen kívül még a "zöld" oldalra is. Ha eleve próbálkozol a hétköznapokban, ez meg sem fog kottyanni. Ha első lépésként a strandolásra esik a választásod, szintén tök jó, ugyanis a sikerélmény (ami elengedhetetlen a tartós változáshoz) itt is garantált.

 

Úticél választása

 

Persze főleg, ha nyaralni indul az ember, nem feltétlenül a legközelebbi célt válassza. Ugyanakkor, ha csak strandolni, vízpartra vágytok, érdemes mégis ezt az opciót tartani szem előtt. Miért?
Minél közelebb utaztok (akár sétáltok, bicikliztek, ha olyan helyen éltek), annál kevesebb széndioxidot termeltek az utazással. Ha autó helyett például a vonatot válasszátok, a MÁV egy új kezdeményezésként a jegyeteken láthatod is a különbséget. Ez már egy olyan lépés, ami talán kevésbé látványos, talán áldozattal jár, mégis sokat jelent a bolygónak, és talán neked is. A tudat, a siker pedig erőt és lelkesedést ad a továbbiakban, egyre nagyobb lépések megtételéhez. Hidd el, ha nincs, ami tovább lendítsen, nincs sikerélmény, akkor nem tudod eszközölni a tartós változást az életedben, idővel vagy feladod, vagy feledésbe merül lassan a "zöld" út. Ha komolyan gondolod (és miért ne tennél így), akkor gondosan kell ügyelned a kezdeti döntéseidre is. A lényeg, hogy legyen mindig miből meríteni!

 

Csomagok 

 

Mielőtt csomagolsz, talán a hátad közepére sem kívánod, de írj listát! Ha előre feljegyzed, mire lehet szüksége a családnak, kevesebb az esélye annak, hogy valami otthon marad, újat kell venni helyette a helyszínen, ami egyértelműen pazarláshoz, szükségtelen kiadáshoz vezet. Segítségül készítettem egy előre összeírt verziót általános tételekkel, hogy biztosan legyen ehhez mankó a kezedben, amit egyéni igényeitek szerint tudsz kiegészíteni. Ha szükséged van rá, ide kattintva tudod letölteni!

 

Környezettudatos tételek

 

Néhány tétellel mindenképpen segítheted a bolygót, ezek közül emelek ki neked párat:

1. Termosz/Üveg víznek: A termoszról biztosan nem kell szót ejtenem, ugyanakkor, ha üveget töltesz újra, sokkal többet segítesz a Földnek, mintha például a szelektívbe dobnád. Erről bővebben a Tudatos Vásárlók cikkében olvashatsz. Ha nem a helyszínen veszel hűsítőt, felesleges műanyag palacktól, pohártól kíméled meg magatokat, és a bolygót. Viszont a vízparti jégkásázásról sem kell lemondanod! Többféle, újrafelhasználható, hordozható poharat lehet már kapni, amit akár össze is csukhatsz használaton kívül, és persze kibírja a hosszabb utat is. Kis szerencsével egy ilyen pohárba is elkészítik majd a jégkását.

2. Étkek: Ha otthonról viszitek például a jó, öreg rántott húsos szendvicset, mindenképpen tudatos döntést hoztok. Egészségesebb választás, hisz pontosan tudod, mi kerül a szendvicsbe. Ugyanakkor a legtöbb helyen a palacsinta is például papír tálcára kerül, szóval azért nem kell mindenáron lemondani róla. 
Otthon csomagolsz? Jusson eszedbe, hogy szalvéta, alufólia, és folpack helyett már több "öko" lehetőséged van. Ilyen a méviasz kendő vagy például az újraszalvéták. Ha eddig nem tetted, próbáld ki őket, ráadásul mindegyiket el is készítheted otthon!

3. Nassolnivalók/Fagyi: Én képtelen vagyok nassolás nélkül élni, legyen szó sósról, vagy édesről. Különösen édesről! Zoé mellett szoktam rá arra, hogy ha az egész csomag "nasit" nem is viszem, de egy műanyag ételhordóval mindig teszek a táskámba. Ez remek opció a strandra is. Fagyi esetén pedig egyértelműen a papír csomagolású jégkrém helyett válasszátok a helyszínen, tölcsérben kaphatót.

4. Úszógumi, strandlabda: Egyszerű, használd évről évre ugyanazt! Ne vásároljatok szín, forma, aktuális kedvenc sorozat miatt új darabokat. Persze, főleg az úszógumi esetén, ahogy nő a gyerkőc szükség van elkerülhetetlenül újra, de amikor nem a szükség hozza a vásárlást, jobb elkerülni azt, és a már meglévő darabokat pedig minél tovább a körforgásban tartani. Tehát használjátok minél tovább! Új vásárlása esetén érdemes a "secondhand" vásárlás mellett letenni a voksot, azaz vedd meg másodkézből! Minden egyes új cikk előállítása terheli a környezetet. Így, ha használtan vásárolsz, óriási környezetbarát lépést teszel.

Ha ezekre odafigyelsz, nem kis dolgokat teszel a bolygónk érdekében! Ráadásul ezt látja tőled a gyerkőc, ami így ivódik majd a tudatalattijába. Hidd el, ezért lesz felnőve számára is természetes a tudatos strandolás. Ugye, hogy megéri?

nevtelen_terv_23.png

 

 

 

 

 

zold_levelek_tajepites_logo_3.png

Mondókák nyárra

Ha te az a típus vagy, aki minden tevékenység, de legalább időszak mellé mondókázol, akkor ez a blog bejegyzés most neked szól! Június van, hivatalosan is nyár, így ezúttal összegyűjtöttem neked néhány igazi, nyári mondókát, a zöld nevelés jegyében természetesen.

nevtelen_terv_23_2.png

1.

Volt egyszer egy dinnyeföld,

dinnyeföldön dinnye nőtt.

Egy sem piros, egy sem zöld,

csupa sárga volt a föld!

 

2.

Szúrós bokor ágán terem,

fürtjén sok a parányi szem.

Piroslanak ott csokorban,

s virítanak a bokorban.

 

3.

Aranylik a napsugár,

piroslik a rózsa már,

a pipacs is, mint a láng.

a nyár jött el mihozzánk.

 

4.

Levendula ágastul, ugorj egyet párostul.

Azért adtam egyszer meggyet, hogy velem is ugorj egyet!

 

 

Fejleszd velük a gyermek ritmusérzékét, tapsoljatok, dobbantsatok vagy akár ugráljatok szavalás közben! Ne feledd, bárhogy foglalkoztok is a sorokkal, közben fejlődik a szókincs, és a kötődés is egyaránt.

nevtelen_terv_23.png

 

 

 

 

 

zold_levelek_tajepites_logo_3.png

Világnapok a nevelésben

nevtelen_terv_18_1.png

Június két fontos világnapban is bővelkedik a környezetvédelem területén. Június 5. a Környezetvédelmi világnapnak, 8. pedig az Óceánok világnapjának ad helyet. Azt gondolhatod, felesleges gyerekkel ezekkel foglalkozni, de szeretném megmutatni ennek ellenkezőjét, a legegyszerűbb módon.


Környezetvédelmi világnap

 

A környezetvédelmi világnap célja széles körben felhívni a figyelmet a környezetszennyezés következményeire, elősegíteni az együtt gondolkodást és a közös cselekvést, terjeszteni a fenntartható fejlődés eszméjét. - olvasható a Wikipédián.

 

Mi a teendő? Mit tehetünk mi? Mit tehetsz te? Egyszerű! Ne szennyezd a környezetet, tegyél környezeted jobbá tételéért, és tanítsd, neveld erre a következő generációt! Így válsz követendő példává te is, és gyermeked is.

Mit tegyél, ha nem akarod figyelmen kívül hagyni a világnapot?

  • Szedjetek szemetet!

Tapasztalatból tudom, hogy kivitelezhető! Persze, talán nem tudsz annyira hatékony lenni gyerekkel, mint egyedül, de biztos vagy ebben? Talán elkalandozik, nálunk Zoé minduntalan füvet szedett, amit se előtte, se utána nem csinált. Közben viszont mutatta, hol van szemét, beszélgetett, csicsergett, és persze állatokkal volt elfoglalva. Egyik sem rossz, ugye? A tudatalattiban pedig ott csücsül az élmény, és a tudás karöltve, hogy bizony a szemét nem a földre való, és fel is szedhető. Ennek tetejében szuper közös program, higgy nekem!

  • Kiránduljatok!

A természet megismerése ugyanúgy hozzá tartozik a környezeti neveléshez, a külvilág megismeréséhez, és sajnos a természetben is első kézből tud tájékozódni a család a szemetelésről, akár következményekről. 

 nevtelen_terv_16_1.png


Óceánok világnapja

 

A világnap célja felhívni az óceánok, tengerek fontosságára a figyelmet.

Még ha nem is érezzük közel magunkhoz a tengereket, jó, ha tudjuk, hogy mindannyiunk léte alapvetően függ az óceánoktól és azok egészségétől - írja a National Geographic.

 

Minden második levegővétel az óceánok növényvilágának köszönhető, mivel ők termelik oxigénkészletünk felét, továbbá elnyelik az ember által kibocsájtott CO2 egyharmad részét is.
- olvasható a WWF írásában.

Nyilvánvaló hát, hogy hiába nincs óceánunk, minket is érint a probléma. A globális felmelegedés okán a fajok fennmaradásának megőrzése épp olyan fontos, hiszen a kihalásuk felboríthatja a táplálékláncot, ez pedig ökológiai katasztrófához vezethet. Nem hangzik jól, ugye?

 

Mit tehetünk, mit tehetsz te?

 

A környezettudatos életmódra törekvés, nevelés egy ilyen lépés. Ha ezzel próbálkozol (márpedig mivel itt vagy, minden bizonnyal), rengeteget teszel annak érdekében, hogy a helyzet javuljon.

 

Világnap otthon

 

Biztosan a suliban, oviban foglalkoznak a témával. Talán úgy gondolhatod, éppen ezért nem érdemes otthon is. Mégis javaslom, ha a téma érdekli a gyerkőcöt, ne hagyd annyiban! 
Ha tehetitek, hazafelé vagy suli/ovi után menjetek el egy közelben található (ha van) tóhoz, folyóhoz, patakhoz. Itt megfigyelhetitek a vizet, élővilágát, a parton "éktelenkedő" szemetet, ennek kapcsán pedig beszélgetni is lehet a még nagyobb vizekről is.

 

Világnap a lakásban

 

Előfordulhat különböző okból, hogy nem tudod a szabadba vinni a kicsit. Természetesen nem csak világnapokra vannak remek lehetőségek ahhoz, hogy a témával foglalkozni tudjatok.
Az internetről szuper foglalkoztatók, színezők tölthetőek le (például Wabisabi Park), valamint nálam, a webshopból is tölthető le ingyenesen egy nyomtatható foglalkoztató, színezővel
Elég egy mesekönyv, vagy mondóka a tarsolyba, nagyobbaknak mesefilm, még nagyobbaknak film, de létezik társasjáték is. A Zöld nevelés Facebook csoportomban pedig rendszeresen osztok meg kintre, bentre különféle, környezettudatos játék ötleteket (nem csak) a környezeti neveléshez.

Bármelyik váljon be, bármelyik mellett döntesz is, nem számít, mennyire alakul tökéletesen. Lehet, hogy egy totális katasztrófába fullad a próbálkozásod. Tudom, nehéz lesz ekkor, de mégis próbáld meg úgy szemlélni ezeket az alkalmakat, hogy ennek ellenére elültettél SIKERESEN egy újabb, aprócska magot abba a tudatalattiba.

nevtelen_terv_23.png

 

 

                                                                                                                                                            

 

zold_levelek_tajepites_logo_3.png

3 dolog amit minden nap megtehet a család

blue_and_red_motivational_quotes_blog_banner_1.png

A legkisebbektől a nagyobb gyerekekig több olyan lépés van, amit megtehettek minden nap. Legyen az tanév, vagy szünidő, szabadság, nyaralás, a szokás elkísérhet.

 

A mai cikkben röviden 3 egyszerű, de nagyszerű mozdulatot szedek neked csokorba:

  1. Műanyag zacskó helyett használj szütyőt!
  2. Válaszd a helyi termékeket, termelők, kisvállalkozások portékáit!
  3. Írj bevásárlólistát!

 

Ha csak néhány darab zöldséget, gyümölcsöt vásárolsz, tedd azt csomagolásmentesen a kosaradba, vagy vigyél saját szütyőt. Ma már több vállalkozó is készít, de ha tudsz, és lehetőséged van rá, varrj magadnak! A helyi termékek választásával nem csak a vállalkozást támogatod, de a bolygó terhelésén is csökkentesz. A termék kevesebbet utazik, kevesebb széndioxid kibocsátással jár, míg hozzád kerül, a minőségről nem beszélve!
Azzal pedig, hogy bevásárló listát írsz a pazarlástól kíméled meg magatokat, és a Földet is. Gondoltad volna?

nevtelen_terv_23.png

Környezetvédelem a hétköznapokban

blue_and_red_motivational_quotes_blog_banner.png

Még tart a tanév, ráadásul már több, mint egy éve különleges helyzetben kell helytállnunk. Nehéz lehet a környezetvédelemre gondolni akkor, amikor azt sem tudjuk, hol áll a fejünk, hogyan tartsuk a napirendet, és még maradjon idő pihenni, legalább szusszanni egyet. Ismerős?
A Föld napja kapcsán az Instagramon már osztottam meg olyan egyszerű tippeket, amiket könnyedén alkalmazhatunk napról napra a bolygó megóvása érdekében. 
Ahhoz, hogy hatékony és értelmet nyert legyen minden "zöld törekvésed", a legfontosabb nem csak az, hogy lépésről lépésre haladj, hanem az is, hogy olyan célokat tűzz ki, amik elérhetőek, alkalmazhatóak számodra. Így tudod őket szokássá formálni. Ennek fejében összeszedtem neked, hogy első körben (gyerekestől) mik azok, amikre gondolhatsz, ha tartós változást szeretnél. Ezekben az a jó, hogy megadják azt a jó érzést is, amire a lélek szomjazik, és képesek lökni előre, akár nagyobb lépések megtételéhez.

 

Váljon szokássá!

 

Előfordulhat, hogy te már alapvetően odafigyelsz ezekre, az is lehet, hogy eddig eszedbe sem jutott, hogy számítanak. Mindegy, és nem is számít, melyik csoportba tartozol, a lényeg az, hogy ha ezek szokássá alakulnak, nagy dolgot viszel véghez.

 

  1. Zuhanyozz!
  2. Kapcsold le a villanyt!
  3. Zárd el a csapot!
  4. Gyűjts szelektíven, hasznosíts újra! 

 

Miért érdemes ezekre tudatosan figyelni? A kevesebb energia felhasználás érdekében, ami kevesebb megterhelést jelent a Föld számára. Ez a rövid magyarázat, de a szokás úgy hatékony, legalábbis szerintem, ha az alap biztos lábakon áll. Úgyhogy nézzünk kicsit jobban a dolgok mögé.

 

Vízfogyasztás

 

Egy ember egy nap alatt 100-150 liter vizet használ el. Ennyire van szüksége. A fürdés 75-95 liter, míg a zuhanyozás 20-40 liter víz felhasználását jelenti átlagosan.

 

Egy lassan csöpögő csap, amit véletlenül nyitva felejtettünk vagy nem csináltatunk meg, egy nap alatt 40-120 liter vizet pazarol el. A csapból csöpögő víz a lefolyón keresztül elfolyó pénz, hiszen az elpazarolt víz miatt magasabb vízszámlát kell fizetni - írja a Fővárosi Vízművek.

 

Pazarló vízfelhasználásunk következtében azonban Földünk tiszta édesvízkészlete folyamatosan csökken, ezért vízkincsünk megóvása mindannyiunk felelőssége. - olvasható az Alföldvíz oldalán.

 

Áramfogyasztás

 

Az energia előállítása is nagy mennyiségű széndioxid kibocsátással jár, éppen ezért érdemes nem csak a pénztárcánk, hanem a bolygó érdekében is tudatosan használni az áramot. 

 

Egy energiatakarékos otthonban nem lehet eléggé hangsúlyozni az éjszakai áramtalanítás szükségességét, a fűtés éjszakai hőmérsékletének 1-2 fokkal való csökkentését és a szellőztetés megfelelő időzítését sem.
Ezek mellett komoly áramspórolás érhető el a LED-es fényforrások használatával is. Míg a hagyományos izzók áramfogyasztásának nagyobb része az izzószálak felmelegítésére megy el, addig a LED-es izzók kizárólag a világításra koncentrálnak. Ráadásul az élettartamuk 30.000-100.000 óra közötti tartományban van, míg a hagyományos izzók élettartama 1.000 óra körül mozog. Mivel nincs hőveszteségük, 90 százalékos energia-megtakarítás is elérhető velük. - írja a Solar Kit weboldalán.

 

Itt meg kell viszont említenem a "zöld áramot", amely több szolgáltatónál is (MVM,EON) elérhető, bár elsősorban vállalkozások számára. Érdemes erről is tájékozódni, ugyanis ebben az esetben nem biztos,.hogy környezettudatos lépés ez a választás. Részletesen a Tudatos Vásárlók cikkében tudsz tájékozódni róla.

 

Szelektív hulladékgyűjtés 

 

Mire jó, miért érdemes erre figyelni? A Wikipédia válaszol:

A hulladékhegyek csökkentésének egyik lehetősége a szelektív hulladékgyűjtés, mely többek között a számunkra már feleslegessé, használhatatlanná vált hulladékoktól segít bennünket környezetbarát módon megválni." 

 

Így a számunkra felesleges dolgainkat (szemetünket) újrahasznosíthatják, forgásban tartva őket. A lassan vagy egyáltalán nem lebomló dolgoknál ez különösen fontos (például műanyag), ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy a lebomlási folyamathoz megfelelő körülmények szükségesek. Ez azt jelenti, hogy a banánhéj a szeméttelepre kerülve nem hasznosul, míg a komposztba kerülve igen. Akárcsak a papír.

 

Komposztálj!

 

Adja magát az előző példából. Persze, nem mindenki tudja megoldani. Ma már lakásban is kivitelezhető, léteznek beltérre való felszerelések hozzá. Ha kertes házban élsz, és eddig nem fordítottál erre figyelmet, mindenképpen vedd fel a céljaid közé. 
Ha nem tudsz, vagy nem szeretnél komposztálni, de ügyelnél a komposztálgató hulladékod megfelelő helyre kerülésére is, ehhez több megoldás is létezik.

  1. Használd a ShareWaste appot!
    Segítségével a közelében kutathatod fel azt, aki szívesen fogadná a komposztodat.
  2. Keress családon belül!
    Talán a családon belül is találsz olyan rokont, aki komposztál, és szívesen átveszi a te hulladékokat. Mi is így oldjuk meg egyébként ezt a kérdést.
  3. Add le boltban!
    Érdemes érdeklődni a közeledben lévő csomagolásmentes boltban, ugyanis vannak olyan üzletek, ahol szintén leadható.

 

Arról, hogy hogyan, mit lehet komposztálni, vagy hogyan építs komposztálót, több remek leírást is találsz a neten. A Humusz Szövetség oldaláról is tudsz első körben letölteni egy kisokost.

 

Újrahasznosítás 

 

Végül, de nem utolsó sorban muszáj megemlítenem az újrahasznosítás fontosságát. Szuper dekoráció vagy használati tárgy készíthető otthon, a már nem használt dolgokból. Érdemes tényleg inspirálódni a témában (például a Pinteresten), sokszor nem is gondolnánk, egy-egy tárgy mennyi lehetőséget rejt magában!
Némelyik talán nehezebben alkalmazható számodra, nekem is van olyan tétel, amit bizonyos okból még nem teljesen alkalmazott az otthonunkban. Az összefoglalóm célja az, hogy megmutassam neked, melyik egyszerű (vagy legalábbis annak tűnő) szokás kiépítésének milyen következményei, előnyei vannak, amelyből láthatod azt is, mit okoz az, ha nem foglalkozol vele.

 

Gyerekkel

 

Mindegyik lépést megteheted együtt a gyermekeddel. Már óvoda előtt tudtok például együtt hulladékot tenni a komposztba, szemetet a szelektívbe, lekapcsolni a villanyt, de jó móka az is, ha minél gyorsabban próbálunk lezuhanyozni, amiből több gyerkőc esetén akár versenyt is csinálhatsz. Rengeteg kreatív lehetőség rejlik az újrahasznosításban is. 

Te melyik lépést teszed meg?

nevtelen_terv_23.png

 

 

 

 

 

 

zold_levelek_tajepites_logo_3.png

 

Tojásfestés természetesen

Húsvét természetesen

Akárhol jártok is a "zöld életmódban", a Húsvét az az ünnep, aminél a lehető legegyszerűbben alkalmazható a környezetbarát készülődés, ami nem csak pénztárca-, hanem egészségbarát megoldás is egyben. Ne aggódj, nem megy a szépség rovására!

himestojas600_400.jpgKép: Életszépítők

Az előző cikkben néhány olyan dekorációt gyűjtöttem össze neked, amelyet újrahasznosítással készíthettek el otthon, akár együtt a gyerkőccel. Ezzel minden alapanyagot tovább tartasz a körforgásban, ami a műanyagok esetén igazán környezettudatos lépés. Az elkészült dolgokat megőrizheted, évről-évre újra fel is használhatod. Ezzel óvod a környezetet, kedves emlékeket őrzöl, és hagyományt is teremtesz. Bekerül a ti körforgásotokba, amely által tovább viheti a gyermeked a szokást.

 

Nincs Húsvét tojásfestés nélkül!

 

Több éve decoupage (ejtsd.: dekupázs) lázban égtem, ezzel a technikával több tojást is készítettem, hungarocell alapra. Ma is ezzel díszítem az otthonom, immár 5.éve! Ha nagyobb gyerekekkel "dolgozol" vagy csak te szeretnél kreatív kikapcsolódásban részesülni, ajánlom ezt a módszert.

A lehető legtermészetesebb módon ételek felhasználásával lehet (véleményem szerint) a legszebb tojásokat elkészíteni. Víz, só, ecet szükséges a kiválasztott héjhoz, a főzővíz elkészítéséhez. Minél tovább áll a lében a tojás, annál sötétebb lesz a végeredmény.
Növényekkel csodás mintát varázsolhatunk rá! Petrezselyem, pitypang, bármi jól mutat rajta. Vizesen kell a tojásra simítani festés előtt, majd harisnyába bújtatva rászorítani. Ahogy így áll a "kis csomag" a lében, ott marad rajta a minta. Fényessé egy kis szalonnával lehet a végeredményt.

Összegyűjtöttem ezúttal is neked néhány kedvcsináló fotót a Google segítségével:

 

Ne feledd, ha természetesen készültök, oszd meg velem a tapasztalataidat, ha elakadtál, keress meg nyugodtan, szívesen segítek! :)

A következő alkalommal (két hét múlva) kosarakat mutatok neked, amelyeket elkészíthettek a tojásoknak. Jövő héten pedig az Instagramon kerül sor a havonta esedékes élő beszélgetésre egy anyukával, a zöld nevelésről. Tarts velem ott is!

nevtelen_terv_23.png

 

 

 

 

 

 

zold_levelek_tajepites_logo_3.png

Újrahasznosított húsvéti dekor

Húsvét természetesen

A boltok polcai tele vannak szebbnél-szebb dekorációval, amik csak arra várnak, hogy megvásároljuk őket. Az ünnepi időszakban mindenhol ott vannak, figyelemfelkeltő helyeken, reklámokban, ahol mindenképpen belebotlunk. Ezért való igaz, nehéz megállni a vásárlást, és tudatosnak maradni, főleg akkor, ha szereted is a dekorálást.
Azonban ha ez a hobbi nem áll messze tőled, mindenképpen érdemes fontolóra venned, hogy a tavalyiak újra felhasználása mellett magad készíts néhány darabot. Több előnnyel is jár, ha megfogadod, és kipróbálod magad:

  • időt takarítasz meg, amit a boltban válogatással töltenél
  • fentiből következik, hogy pénzt spórolsz vele
  • az újrahasznosítás nem csak neked, és a pénztárcádnak, hanem a környezetnek is jó
  • ha a gyerkőccel együtt próbálkozol, fejlesztheted őt, és építheted a köztetek kialakult köteléket, nagyobbaknál alkotás közben könnyebben megy a kommunikáció
  • teljesen egyedi alkotásokhoz, dekorációhoz juthatsz hozzá ilyen módon, ami valóban rendkívül különleges

Az elkövetkező időszakban segíteni fogok neked abban, hogy hogyan is készülj úgy, hogy tudatos maradsz, és a környezetbarát, természetes alapanyagokat helyezed előtérbe, valamint újrahasznosítasz.

nevtelen_terv_8_1.png

 

Dekorálásra fel!


A felhasználható alapanyagok java megtalálható egy átlagos háztartásban, így valószínűleg nálad is, vagy rendkívül olcsón beszerezhető. Összegyűjtöttem a Google segítségével néhány tipikus "egyszerű, de nagyszerű" ötletet, amelyek bármelyikét kipróbálva pofon egyszerűen teremthetsz Húsvétváró hangulatot otthon.

Láthatod, hogy maradék kartondoboz, tojástartó, festék, és némi színes papír segítségével nem lehet nehéz dolgod! A gyerekekkel igazán jó móka ezek bármelyikének elkészítése, érdemes korukhoz mérten "befognod" őket az alkotásba. Ez által már egészen pici koruktól megalapozhatod az újrahasznosítást, mint szokást, ami felnőtt korukra inkább természetessé válhat, mintsem teherré.

A folytatásban megmutatom, hogyan lehet természetesen gyönyörű tojásokat festeni, kosarakat készíteni, valamint tippeket is adok az ajándékok összeállításához. Ha pedig kíváncsi vagy, én hogyan készülődök Zoéval, tarts velem az Instagramon, ahol sok minden más mellett ebbe is betekintést nyerhetsz.

Várlak szeretettel! Addig is jó készülődést kívánok!

nevtelen_terv_23.png

 

 

 

 

 

zold_levelek_tajepites_logo_3.png

 

 

8 tavaszváró vers játék ötletekkel

Kipp-kopp
Mogyoró.
Tavaszt hív már
a rigó.

(Részlet Zsadányi Lajos: Kipp-kopp című verséből)

nevtelen_terv_3_1.png

Ahogy előbújnak a hóvirágok, feljebb kúszik a hőmérő higanyszála, nem kecsegtet már a meteorológia sem mínuszokkal, az valahogy kegyes megerősítése annak, hogy közeleg a tavasz.
Zoéval sétálva a fák is erről győzködnek minket, ahogy bimbózni látszanak. Egyre hangosabb madárcsicsergés fogad minket nap, nap után, reményt ébresztve bennünk: vége a télnek. Te is érzed már a levegőben?
Én (biztos nem egyedül) kedvet kaptam már készülni, várni, hívni a tavaszt, a jobb időt, erre készülök, és erre hívlak téged is!

 

Közös várakozás: hogyan?

 

Mint mindig, a legjobb, és legkézenfekvőbb megoldást a versek, mesék, mondókák jelentik. Válassz ki a gyerkőcöd ismerete fényében rövidebb vagy akár hosszabb mondókát, verset. Séta, játék közben is, bármikor elővehető, és tudod, fejleszti a legkisebbet is, emlékszel erre az előző cikkekből? Támogatja a beszédfejlődést, gyarapítja a szókincset, ha tapssal is kiegészítitek, a ritmusérzék is fejleszthető vele. Gazdagodik a fantázia, ahogy a kötődés is köztetek. Szóval a tarsolyodban mindig, minden alkalomra legalább egyet érdemes tartani!

 

Versek, mondókák

 

Péter Erika: Kibújócska (Kiszámoló mondóka)

Ipiapacs kikelet,
bújócskáznak a rügyek.
– Nem találsz meg, ágba bújtam,
egész telet átaludtam.
Ipiapacs, egy, két, három,
jövök, csak a tavaszt várom!

Gazdag Erzsi : Itt a tavasz

Itt a tavasz, tudod-e?
Leheletét érzed-e? 
Virágszájjal rád nevet 
virágszagú kikelet. 
Rádfüttyent egy bokorból, 
füttyös madár torokból. 
Rügyes ággal meglegyint 
S érzed, tavasz van megint.

Nemes Nagy Ágnes: Tavaszi felhők

Bodzavirágból, bodzavirágból
hullik a, hullik a sárga virágpor.
Fönt meg a felhők szállnak az égen,
bodzafehéren, bodzafehéren.
Szállj, szállj felhő,
pamacsos,
hullj le, te zápor,
aranyos,
hullj le, te zápor,
égi virágpor
égen nyíló bodzavirágból.

K. László Szilvia: Tavaszváró

Jöjj el, Tavasz! Hozz meleget!
Hozz el minden szeretetet!
Hozz napsütést, enyhe szellőt,
Virágokat, bárányfelhőt!
Hozzál vidám madárfüttyöt,
Csemegének sok gyümölcsöt!

Galambos Bernadett: Szervusz, Tavasz!

Szervusz, Tavasz,
tűnj el, Tél!
Nem kell már a sok fehér!
Zöldelljen az erdő, rét,
nyitogasd a pipitért!
Gyermekláncfű, gólyahír
napfényért most néked ír.
Csald elő a meleget,
hadd űzze el a telet!
Szervusz, Tavasz, 
tűnj el, Tél!
Hóval, faggyal megszűnjél!

Gazdag Erzsi: Fecskenóta

Zeng a fészek
reggel óta,
felcsendült a
fecskenóta:
- Csit-csivit,
csit-csivit!
Itt a tavasz!
Itt van, itt!

Zelk Zoltán: Tavaszi dal

Egy, kettő, három, négy,
kis őzike, hová mégy?
- elég, hogyha tudom én:
tavasz elé futok én.

Egy, kettő, három, négy,
te kis nyuszi, hová mégy?
- se erdőbe, se rétre:
a szép tavasz elébe!

Egy, kettő, három, négy,
te kis madár, vígan légy!
Olyan szépen daloljál,
szebb legyen a tavasznál!

Weöres Sándor: Olvadás

Csipp, csepp,
egy csepp,
öt csepp
meg tíz:
olvad a jégcsap
csepereg a víz.

zold_levelek_tajepites_logo_3.png

 

Játék

 

Keressetek lakóhelyetek közelében egy megfelelő, zöld zugot, ahol a természethez legközelebb lehettek. Számoljatok el behunyt szemmel (akár mondóka segítségével) ötig, tízig, és figyeljétek, mit hallotok. Beszéljétek meg!

 

Tanulni róla, megismerni Őt

 

Ha meguntátok a fenti módokat, megfigyelhetitek egy séta alkalmával a látottakat, mint például a rügyező fákat, bogyós bokrokat, madarakat, amelyben segítséget Wabisabi Park oldalán találsz, megannyi termék mellett, az egyszerű környezeti neveléshez. Érdemes kreatív tevékenységben is gondolkodnod, néhány eszköz segítségével igazi tavaszi hangulat varázsolható, az internetről gyűjtöttem néhány fotót kedvcsináló gyanánt:

Nehéz, főleg, ha a mindennapok bedarálnak, tudom. Mégis arra biztatlak, tűzz ki minden napra legalább egy olyan tevékenységet a kicsivel, amelyet biztosan eltudtok végezni. Hidd el, érdemes, és mind a ketten profitáltok majd belőle!

nevtelen_terv_23.png

 

 

 

 

 

zold_levelek_tajepites_logo_3.png

 

süti beállítások módosítása